Anyám...

ANYÁM…

Telkibánya… 1940 05 07
Az évszám azért is fontos, mert a II világégés is erre a dátumra esik…
Anyám apja ott, a háborúban a Donnál tűnt el.
Gergye Győző… én a Viktor nevet ‘’Tőle’’ kaptam, örököltem…
Azóta sem tudok róla többet és talán a lánya sem tudott, mert nem mesélt, nem volt mit az apjáról… csak azt, hogy nem jött Haza…

Telkibánya…
Nekem sok nyári szünetes emlékem van innen… Nénje, Ó Papa, mert megadatott, hogy Őt is ismerjem, és Ő volt a minta Anyám számára is…
Amikor is a családfát állítottam össze, Anyu sokat mesélt HARTEL Nagypapáról…
A névadó, a mintaadó, akinek a nevét ma is tisztelettel és büszkén ’’viseljük, használjuk’’…
Sok történet helyszíne mind nekem mind Apámnak…
Nekem a gyerekkori csínyek, balesetek, kirándulások, gyerekszerelmek, állatok etetése-gondozása, hordókészítés, szilvaszedés, szőlőbe járás, boltabbajárás, pecázás a patakban majd a víztározóban… és a református templomba járás minden vasárnap…

Telkibánya…
Minden egyes nyáron visszaköszöntek azok a történetek, hogy Apám pesti ’’gyerek’’ létére milyen keményen dolgozott, aratásnál, cséplésnél, amikor udvarolt a vidéki kislánynak…
Erről sok képet is láttam, tehát biztos igaz…
Nagy szerelem lehetett…
1960 szeptemberében volt a házasság…
Erre én valamiért nem emlékszem…
Sajnos az Aranylakodalmat, az 50 évet nem töltötte ki, de szerintem megpróbálták bearanyozni egymás életét… ezt döntse el ki-ki maga!
Ennél szebbet nem kívánhat senki az életben… Ők joggal mondhatják, mondhatták volna el, hogy a fogadalmat betartották, azaz JÓBAN ROSZBAN voltak egymás partnerei, társai…


Nekem, az Anyám iskolás évei kimaradtak, de azt hiszem ez természetes…

Nyomdászként…

A Franklin nyomda, ahol- korát megelőzve egy női igazgatónő – mellett, üzemvezetője volt, az ofszet részlegnek… a nyomógépeknél pedig Öccse is mellé került, az osztályra és nem hoztak szégyent egymásra…
Sok férfit már akkor zsebre tettek, munkabírásban, kreativitásban, és azért nem utolsó sorban TUDÁSBAN…
Itt még nekem is kijutott a nyári gyakorlatból…
A szedő részlegben dolgoztam… kötelező nem volt, de erős családi ’’ráhatás’’ segített meghozni ezt a döntésemet…
Nem bántam meg, mert a havi fizetésemből egy versenykerékpárt tudtam venni…természetesen azért a szüleim is besegítettek még egy hangyányit… na jó majdnem a felét ők állták…

A vállalkozó …
Talán középiskolás, másodikos lehettem, amikor feladva a biztosat, a biztos fizetést, egzisztenciát, nem kis bátorságról, egyesek úgy vélték, felelőtlenségről tanúbizonyságot téve otthagyta az állami állást, fizetést és úgy döntött, döntöttek apámmal, hogy megpróbálják az egyéni megméretetést és önállóvá vállnak, azaz maszekok lesznek…

Filmnyomás…
Egy garázs… de profin berendezve és felszerelve… honnan volt hozzá tudás, pénz, akarat…
Profin dolgozott anyám és mindig egyedül… bár sokat voltam vele de Ö mindig, mindent egyedül tudott professzionális szinten csinálni…
Még a segítségben sem tudtunk lépést tartani vele…
Apám maradt az állami szektorban, mint mondták ő a biztonsági kapocs…
Anyám mindig három lépésre előre gondolkodott… de jó lett volna ezt elsajátítani, de erre születni kell…



Vásározás…
Amit készített annak piacot is kellett találni…
Erre is volt megoldása, vásározni ment, mentünk…
Mentem én is, apám is… Siófok, Vác, Debrecen, Szaeged, és már nem is tudom, hogy hova…sok máig tartó ismeretség barátság bölcsöje…
Keltünk hajnalban 2 kor 3 kor… én nagyon utáltam…
Az iskolai szünetekben is vele ’’kellett’’ mennem…
Az érettségi bankettem után, hajnalban egy osztálytársunk lakásáról indultam Vele Mosonmagyaróvárra pólóért, alapanyagért… természetesen én nem voltam teljesen magamnál így csak a jelenlétemmel támogattam Őt… szó szerint végigaludtam az utat…

A KÖZÉRT…
Egyszer csak Anyám úgy jött haza, hogy kinézett egy üzletet, a kis Büdöst…
Ezt valamikor élelmiszer üzletként tartották nyilván, de kis büdös volt a neve…
El tudjátok képzelni?... Szerintem nem…
Apámmal egymásra néztünk és felsikoltottunk…
Anyám azt mondta, az emberek mindig fognak enni, élelmiszert vásárolni…
Ez nem háromlépésnyi előre tekintés volt…
Licitáltunk, illetve Anyám licitált az üzletre… milliókat kockáztatott, kockáztatott (?)

MEGCSINÁLTA A HARTELT…

És még ami jellemző rá, még most is dolgozik itt olyan ember aki vele kezdett…
Mikor is volt ez 1990 december… 20 év… felnőtt lett a Hartel is, már el lehet engedni a kezét…
Kicsit azért átalakult a kis büdös… most már nem csak élelmiszer…
de ezt ti is, mint ahogy mindenki tudja…
Fitness, sportfogadás, zöldséges…
Még a piac is nehezen tudta a lépést tartani Anyám elképzeléseivel…





JOLIKA…
Az üzletasszonyt hívták így?...
inkább azt a nőt, asszonyt , anyát, feleséget, aki hétköznapi emberként vezette az üzletet, kereskedett…

Mestere volt az árubeszerzésnek, alkunak, áruismeretnek, számoknak…
Aki jött és próbált eladni valamit soha nem távozott csalódottan, még ha nem is vett tőle semmit…de a reményt mindenkiben éltette, és ébren tartotta…
Senkit nem bántott meg, szerinte az idő sok mindent megold majd …
Ebben is, mint annyi sok mindenben, igaza volt …
Még azokat is mosolyogva küldte el, akik nem tisztességes szándékkal jöttek be hozzá…
Kollégái, a fiatalok még inkább, Anyjukként szerették, tisztelték… és Ö is kötelességének érezte, hogy segítse, támogassa őket az életük fontos eseményeiben… lakáskeresés, esküvő, babaszületés…
Nagyon sok ’’testvérem’’ lett így az évek során…
Szinte csak szeretet kapott vissza mindenkitől, mert hitvallása volt,
hogy amit adsz, azt kapod vissza a sorstól…

szeretem Klagenfurtot...

szeretem K-t. Ma éppen sütött a nap egy felhőfoszlány szélén , legalább 30 máspdpercig... egyből megszerettem az eddig szürkének tartott várost...
közben a Brigivel beszéltem és épp egy nagyon fontos dolgot mondott de én csak a napsütésröl áradoztam... meg is volt a napi durcs adag, mindkettőnk részéről , bár azt hiszem vissza tudnám mondani amit mondott...
költözünk, nem költözünk? ez itt a kérdés...
na kezdem elölről...
január 7 én ujfent elkezdtem dolgozni a szvemnek oly kedves Benediktiner platzon...
tudjátok az első munkahelyem ahol pénzt is tudok kersni...
szóval, csütörtök, és jön beszedni a helypénzt a piacfelügyelő bácsi...
és mit hoz, hát jó hirt hoz...
jövö héttől bent árulhatok a piac területén, ahol szerintem csak kihalásos alapon lehet helyet kapni...
legalábbis Grázban igy van mert Mária Teréziáig vezetig vissza a kereskedők a a helyfoglalásukat... ugy 15 20 évet kell várni egy helyre egy külsősnek...
na vissza K. ba...
minden csütörtökön a belső udvarban lehetek...
szombaton még nem de az első lépés a legfontosabb...
fel is borul az életem, mert az eddig szépen tervezgetett utánfutós vagy sátras eladási terveimet egy kicsit keresztül is huzza...
NEM panaszkodom... DICSEKSZEM
az első ajándék az ide évtől NEKEM ...
és hol van még a szülinapom és hol van a MAJA évfordulom amikor is uj távlatok fognak nyilni elöttem...
legalábis Brigi mindig ezt mondja és miért ne hinnék Neki...
a pozitiv gondolkodás ugysem áll tőlem távol...

Az első csütörtök a PIACON
elökészületként előző héten készitett képek alapján Brigivel megtervezzük a standot...
nem volt egyszerü de végül is közös nevezőre jutottunk...
megvannak az uj reklámtáblák...
egy kis uj áru is került...
és a lelkesedés, egy kis szorongással vegyitve...
azért megint nekem is kijut egy kis változás a jól bejáratott életemben, ami már egyszerünek tünt...
ilyenkot kezdem megérteni a gyerekeimet akiket a megszokott életükből kirángatva hoztunk el Otthonról az IDEGENBE...
nem bántam meg, és azt hiszem ŐK se...
próbálok is sokat beszélni erről velük...
itt Brigiről nem esik szó , az Ő gyötrödéseiről, de azt hiszem ő is tudja , hogy jól döntöttünk...
csütörtök...
ébresztő 3 kor, na jó egy kicsit késöbb 3, 15 re volt az ébresztőm beállitva...
másfél óra kellemes vezetés a pályán és már meg is érkeztem...
megkeresem a piacfelügyelöt, megmutatja, kiméri a helyem a hosszú asztaloknál...
és már neki is állhatok kipakolni...
közben meismerkedem a szomszédokkal, akik közül az egyik csak 35 éve jár pacozni az anyja meg 50 éve...
van itt tradició, dögivel...
kicsit érdekesen néznek rám, de a kiosztott karácsonyi maradék szaloncukor megtesz a hatását és beszédbe is elegyedünk...
a mögöttem levő pékség, cukrászda a nap végén a kezembe nyom valami fánkszerüséget és Kärten specialitásként ajánlja nekem...
vajon a szépségemért kaptam, vagy a szaloncukrot viszonozták...
soha nem fogom megtudni...:)
a régi stand szomszédaimat végigjártam,mind szivből (!) kivánt minden jót az új helyemhez...
a piac végén pedig még egy kis vigasztalást is kaptam mindekitől, minden régi piacostól, hogy nem volt olyan jó a mai piac mert nagyon kevesen voltak, de azért ne keseredjek el, mert ennél csak jobb lesz...
ja a piacfelügyelö is ezt mondta, mintha mentegetőzni akart volna, amire lássuk be neki aztán semmi szüksége...
érdekesség...
egy hölgy telefonált és igy nem teljes figyelemmel próbált vásárolni, diót az én magyar standomon...
már fizetéshez készült amikor is megkérdezte, ez a dió hazai?...
mikor megtudta, hogy magyar diót kapna, akkor nagyon udvariasan visszakozott és köszönte, de Ö hazi árut szeretne venni...
MIKOR FOGJUK EZT MEGTANULNI, VAGY ÁTVENNI TŐLÜK???
irigylésre méltó a gondolkodásuk... ahogy a hétköznapi ember is a saját piacukat védi...
Viktring...
A mai piac végén kérdeztem a velem szemben árusitó Fredit, hogy nem árulna e magyar friss paprikát...
dolgozik bennem a kereskedő, hátha ő, vagy ő általa el tudnék adni valamilyen más árut is...
A válasz...
sajnos én nem árulhatok magyar paprikát mert én osztrák termelő vagyok...
ellenben te, azaz én nyugodtan árulhatok és biztos hogy keresni is fogják...
sőt áruljál, hozzál magyar szalámit, felvágottat, sajtot mert azt is biztosan keresik itt...
ja Fredi ugyan ezt árulja... szalámit, felvágottat, sonkát, házi sütésü kenyeret és sütit...